Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 Üdvözöllek QRP-s Rádióamatőr honlapomon!

Itt mutatom be főként egyszerű könnyen után építhető QRP rigek, antennák építési megoldásait, ahogyan én   elkészítettem remélve, hogy ezzel segítek kezdő és a rádiózás iránt    érdeklődő         társainknak!   

    Lapozz teljesen  az oldal aljáig, ott kezdődnek a cikkek!

2020 November 10. Szomorú hírről kaptam értesítést , ma reggel elhunyt jó barátom klubtársam HA8BI Lajos. '954-es , nem rég töltötte a 66. évét, szinte még fiatalnak számított nyugdíjasnak és elöregedő társadalmunkban is. Tini korunkban minket kezdő rádióamatőröket Lajos vezetett be az URH verseny technikába, végül is azóta kedvelem az URH sávos CW-SSB és digitális módokat.

Nyugodj békében Lajos!

 

ha8bi.jpg

2020 Szeptember 29. Megint sok idő eltelt mióta írtam ebben a blog szerű kezdő lapomon.

Őszbe fordult az idő, a gyerekek suliban mi továbbra is munkában töltjük életünk bő 1/3-át. A nyár azért tartogatott egy kis rádiós élményt is. Kitelepültünk a Vésztő-Mágor történelmi emlékhelyen a megszokott dombtetőre rádióklubunk néhány tagjával a már szokásos Sárréti kitelepülésünkre. Nagyon kellemes kikapcsolódás kinn a természetben távol a nyüzsgő várostól. Hangulatos volt éjjel a rádióssátor előtt beszélgetni vagy épp házi kolbászt eszegetni kenyér csücsökkel.  :)

20200816_200226.jpg

Sajnos több képet nem tudok feltölteni mert teljesen kimerítettem a tárhely keretemet ami igen csekély!

2020 Május 27.  A honlapomon lévő kis rigek rajzai fotói  az utóbbi években ki tudja hova kallódtak , de ha kéred újat készítek és elküldöm részedre. Az is nagy változás, hogy most már mindenkinél ott az okos telefon és azon az e-bay ahonnan két kattintásból egyik a rendelés másik a fizetés és már van is kész rádió vagy jobb esetben Kit. Mégis azért ajánlom ezt a kísérlet sorozatot mert olyan végig menni rajta mint egy élmény parkon! Ezek a gondolatok arról jutottak eszembe, hogy ma írtam pár sort a "gyakorló vevő 80m-re" cikkemhez és az ott lévő képek elég homályosak.

Ma nagyon érdekes és praktikus de egyben nosztalgikus dolgról kaptam Dezső barátunktól képeket, melyet szeretnék neked is megmutatni. Ez egy házi készítésű kereszt tekercselő gép. Ám ez a gép nem csak tetszetős és precíz kivitelű ,de olyan funkcióval ki van egészítve ami igen megkönnyíti a méhsejt tekercs készítését. Ez pedig a menet számláló amit egy zsebszámológép biztosít a rá kötött tengely  alatti mikrokapcsoló segítségével.

dscf6070.jpg

Ugye milyen ötletes megoldás?

dscf5976.jpg

Ez a szép tekercs ránézésre egy 470pF kondenzátorral már menne is 473,6 KHz-es közép frekvencián. Hi.

2020 Május 25. Gondolom te is tekergeted a rádión a nagy gombot és tapasztaltad a felső sávokon a jó terjedési "beütéseket". HA9AS Tibi az 50 Megán jó QSO-kkal számolhatott be egy indoor Quad looppal, valamint beszélgettünk HA8LNN Zoli komával is és ő meg 2m-en hallott érdekességeket. Jó magam a WARC sávokon szorgoskodtam az Áprilisban készített WARC Doublettel.

2020 Május 15. Na megint jókat szórakoztunk a kis aktív looppal ! Ha esetleg kedvet kapsz egy hétvégi kísérletre amely nagyon tanulságos lehet, akkor ajánlom próbáld ki az aktív loop elnevezésű 1 méter körüli átmérőjű hurok alakú vevő antennát! Érdemes kipróbálni már csak azért is mert korunk rádiós betegsége vagy ellensége a zaj igen megkeseríti mindannyiunk hobbiját. Nagyon érdekes összehasonlítani a vételt egy nyitott huzal antennával, hogy mennyivel csendesebb a loop. Azért aktív mert egy pici drót hurok amúgy nem produkálna valami nagy vételi szintet. Ha a google keresőbe beírod, hogy active loop antenna akkor megtalálod ezt a kapcsolást leírásokkal rajzzal együtt itt csupán a kísérlet élményét szeretném veled megosztani. Még egy megjegyzés!! Ma ( Május 27.) kíváncsiságból forgattam és meglepően éles szögben tudtam zajt konstatálni vele kb. 45'. És ami számomra érdekes, hogy csak az egyik éle felől vesz ilyen erőteljesen a másik élévelc sendes marad holott szimmetrikusnak látszik a kapcsolás.

Van még egy nagy előnye :pici méret akár hordozható kivitel és alkalmas alsó sávos vételre !

Kivitel:  Én a szokásos gyors megoldást választottam amikor Nyák gyanánt kifaragtam a fóliás lemezt.

előtt csüng .  A tartó kereszt 16mm villanyszerelő bermann cső, a hurkot 12-es pneumatika csőbe fűztem, az elektronika pedig egy 80x80-as szerelődobozba került.Skicceltem neked róla egy kis rajzot egy használt borítékra :)

20200515_103014.jpg

De, hogy a beültetés is jobban értelmezhető legyen közelebbről is lefotóztam ezzel a fránya okos telefonnal amelyet gyakrabban használok fényképezésre mint szövegelni. Hotel India!!

20200515_093916.jpg

A fenti képen a barna drót a két szélen a hurok bekötésére szolgál ez itt 1,5-ös villanyszerelő huzal, maga a hurok 6-os zöld-sárga huzal .

20200515_102807.jpg

Figyelem! A rajzon is látható, hogy a koax kimeneten a 12V is rajta van a távtáplálás végett.  Ha viszont a kísérlet erejéig nem akarsz ezzel bajlódni akkor a trafó szekunder tekercsének a táp felőli végét egyszerűen kösd a testre mint én is tettem!

20200515_111517.jpg

Most kérdezheted, hogy " jó de honnan vegyek ilyen kis trafót?!"  A fenti kép erre válaszol, ha nincs Micrometalls gyártmányú FT50-43 Ferrited akkor elballagsz a legközelebbi multiba és az e-hulladékos gyüjtőből kiveszel egy-két takarékos izzót ( fénycsöveset) és abból meg is van, de akkor már kiveheted belőle az 1N4007 diódát és a kocka alakú fojtó tekercséről bőven tekerhetsz le 0,25 mm CuZ huzalt is a trafóra, melyet aztán bifillárisan vagyis a két szálat kissé összesodorva egyszerre fűzögeted a ferrit gyűrűdbe kb. 10-15 menetet.

Remélem te is olyan jót játszadozol ezzel a kis antennával mint én! Lehet még a "jútúbra" is feltöltök egy kis videót róla. Sok sikert!

2020 Május 6.  Megint idegen tollakkal ékeskedek de Sanyi koma megengedte, hogy neked is megmutassam mivel tüsténkedett a közelmúltban, ami nem más mint egy szép combos csöves végfokozat. Egyébként a '78-as kézikönyvben legtalálhatod .

mechanika-pa.jpg

2020 Május, Jó volt ez a hosszú hétvége is, többek között volt egy kis URH aktivitásom mivel beüzemeltem a jó öreg IC-260E 2m-es adóvevőmet.

Ami viszont nagy újdonság nálam és egyben neked is szeretném ajánlani egy WARC 3 sávos doublet antenna megépítése. Még 2006-ban mesélt nekem  a  G3TKN féle doubletről HA5DE Tibor Bajnáról és nagyon dícsérte. A Rajzait is átküldte akkor. Majd megmutattam és én is átküldtem a rajzát HA8AL Pistának és ő is elkészítette szinte primitív minimál anyag felhasználással és szintén nagyon jó működésről számolt be. Azért írtam primitív kivitelezésnek mert egyszerű Multikban kapható hálózati hosszabbítóból készítette még a fojtó tekercset is.

20200222_125607.jpg

Egyszerű villanyszerelő huzalokból készítettem el, a sugárzó 1,5 mm2, a tyúklétra 1mm2, a távtartók a leg vékonyabb bermann csőből is készülhet melynek nem kritikus a térköze.  Az épületünk tetejétől egy nagy diófa irányában húztam fel kb. 8m magasra a talajtól a tyúklétra épp a földtől kb. 40centire ér le. A sugárzó szálainak hossza kicsit megtévesztően van felírva lényeg, hogy egy szál a tápvonal szigetelőtől a vég szigetelőig értendőa 11,81m ( 38láb 9 col ).   Azt tapasztaltam, hogy ha oda figyelsz a méretek betartására akkor egyből úgy működik mind három WARC sávon ahogy az előírásos még külön tunerre sincs szükség. Pedig a tyúklétra térközére nem is annyira kényes.

2020 Január 31. Megmutatom milyen jó kis QRP kísérletet folytat HA7NE Pista. Egy 14MHz-s mini adóvevőt készített. Hasonló egyszerű a kapcsolása mint a PIXI de azért attól kicsit többet tud és még extrákat is épített bele Pista mint pl. önhang generátor UJT-vel és egy hangfrekis végfok. Elmondása szerint régebben megjelent 28 MHz-re Tenner néven ( gondolom valamely ARRL kiadványban). Nézd milyen hangulatos kis rig lett belőle!

20200107_154909.jpg

 

2020 Január 26. Vasárnap Még 2015-16 évben emlegettünk SSB szuper vevő készülék építést ami hamar félbe is szakadt de legalább is nem fejeződött be ahhoz képest, hogy néhányan összefogva építjük meg. Csupán Zentán YU7NIM Viktor koma volt aki "kivesézte" ezt a témát velem minden lépést megbeszélve. Vele párhuzamosan amennyire időm engedte én is elkészítettem a faragott paneles módszeremmel. Hogy elképzeld a kapcsolási rajzát legegyszerűbb ha a keresőbe beírod: Miss Moskita a DL QRP AG. kiadásában mert ennek is a lelke egy TCA440 AM vevő IC-vel azonos A244D. Az elve ennek a kis vevőnek is nagyon hasonló csak más VFO megoldással és más KF-el oldottam meg. Nálam 9MHz-s a KF így a klasszikus 5-5,5 MHz-s VFO-val a 80 és a 20 méteres vétel is meg van oldva.

A Youtube csatornámra feltettem ezt a rövid videot, hogyan is szól 80m-en egy sima dipóllal  kattints >>>ide

Ami óta feltettem ezt a linket kaptam visszajelzést, hogy jól szól legalább is Gellért komának is tetszik.

2020. Január Szervusztok,

Immár elérkezett 2020 év. Az elmúlt időszakban keveset tüsténkedtem itt a honlapomon, amelyet akár a tiednek is tekinthetünk mert nem magamnak hoztam létre. A csend ellenére azért a háttérben volt egy kis mozgás QRP téren, mert hol a már közzétett megfigyelő vevőről tárgyaltunk vagy épp konstruáltuk ismét érdeklődő fiatalokkal , hol különböző kis modulokat próbáltunk ki. A lenti képen W7ZOI és W1FB könyvéből az" RF Design For Radio Amateurs" rögtönöztünk egy 7 Megás Poljakov féle vevőhöz egy kis oszcillátort ami a pocsék kivitel ellenére első rúgásra indult és meglepően jól működött.Lásd a lenti képeken!

w7zoi-konyv.jpg

20191206_224507.jpg

20191206_225007.jpg

A legvadabb tekercselés :)

Te is észre vetted, hogy 2019 Novemberében nem volt megrendezve a HA-QRP verseny... Na és! Bizonyára sok háttér munkával jár a kiírás közzé tétele, újabban az előre regisztrálás aztán a beküldött elektronikus LOG-ok kiértékelése ( tudtommal papir alapút már nem fogadtak el ) az eredmény közzé tétele díjazás stb. Ezen kívül valószínű nem volt már akkora érdeklődés, hogy megérje ekkora háttér munkát bele fektetni nem ismerem a körülményeket így különösebb vélemyényt sem tudok nyilvánítani.

Viszont ha a QRP-seknek kedvük támad kísérletezni, aktívkodni esetleg versenyezni akkor "nyitott az éter kapuja"  ott vannak a QRP hívó frekvenciák ahol szinte mindig akad partner vagy van számos egyéb QRP verseny amin különösebb felhajtás nélkül részt lehet venni. De ha tegyük fel neked vagy  nekem kedvünk támad spontán összeröffenni pár QRP-s társunkkal akár versengésként is ahhoz nincs semmi szükség, hogy egy aparátus azt megrendezze nekünk.  Sok jó kezdeményezés a szervezéssel , a használhatatlanságig fejlesztéssel veszti el jelentőségét  és varázsát.

2019 Június 28.  HG7DANUBE  hívójellel Duna napi aktivitást tartunk ,ezen a hétvégén. QTH:  Tát a szőlő hegyről. HA2BJ  Jani barátunk jóvoltából. Az aktivitást szervezi és dokumentálja HA7VY Józsi.

2019 Június, Következő a helyzet. Néha jó visszamenni a nagy kályhához, mondjuk én elég gyakran ekörül mozgok erről szól ez a weboldal is. Mivel van érdeklődés a QRP építésre mint ahogy jelenleg is. Elhatároztuk az  egyik diák ismerőssel, hogy készítünk 14MHz-re kisrádiót. Kezdetnek egy egyszerű szinkrodin vevőt építünk, hogy  lássuk mi fog szólni rajta. Ennek a VFO-ját a sajátos faragott próba panelen megépítettem aminek a tekercse golyóstoll darabra készült.

20190610_214026.jpg

A VFO a W7EL Roy The Ugly Weekender kapcsolása átalakítva 14 MHz-re. A többi modult is hasonló próba panelen készítem el reméljük hamarosan meg is hallgathatjuk.

Ha te is szeretnél egy kicsit kikapcsolódásként kísérletezni még bekapcsolódhatsz!

Ma délután és este fele bekapcsoltam az eredeti 7MHz-s Ugly Weekender adóvevőt és a maga 1 Wattjával szépen QSO-zgattam Dipól antennával.

20190610_213828.jpgMég jó, hogy anno bedobozoltam mert így bármikor QSO-ra fogható :i

Vasárnap HA7VY Józsival és HA7PC Karcsival kiugrottunk Tátra. Tervszerint a Duna napi aktivitást szeretnénk innen fellendíteni a HG7DANUBE  speciális hívójellel. A táj gyönyörű.

20190609_141829.jpg

2019 Május, Ismét elő vettem egy DK7ZB féle  3 elemes Yagit 2 méterre és egy Triostart antennát.

2019 Április 23.  HA9AS Tibi jóvoltából van pár új infó. Az SWR mérő QRPP módban című bejegyzésben ( QRP PROJEKTEK ). Tibi koma készített különböző szuper de könnyen elkészíthető és Nyákkal ellátott SWR-Power mérő irány csatoló áramköröket. Figyelmedbe ajánlom. Köszi Tibi, vy 73!

2019 Április 11.  No egy kicsit ment a barkács is! Egy cimbinek megjavítottam a tápegységét. Hanem ami érdekes volt számomra és nosztalgiával töltött el, hogy ez egy régi rendszerbeli még GMK készítmény volt. Nem volt ám elnagyjázva szépen akkurátusan meg volt építve hajlított Alu. dobozban uA723 stabi IC-vel készült.

2019 Március  A múltkorában nagyon jól elbíbelődtem egy régi-régi lerobbant R-20-as kézi billentyű felújításával. Hogy megmaradjon a patinája nem festettem le hanem szépen kipucoltam és az oxidot eltávolítottam a fém felületekről és kontaktokról. Sajnos elfoglaltság miatt nem tudtam vele részt venni a Magyar kézi billentyűs versenyben.

 2018 December Hétvégén volt 80m-en a Civitas Fidelissima aktivitás melyen műkedvelésből csináltam pár QSO-t.

Aztán Gáborkával alkottunk egy kicsit, mégpedig előkerült múltkorában egy TA7642 AM rádió IC. Gondoltam invitálom egy kis rádió építésre nekem nosztalgia neki pedig hátha felkelti az érdeklődését mint nekem amikor megépítettük édesapámmal az első detektoros rádiónkat. Hát nem jött be! Így nyilatkozott " ez túl uncsi, ezen csak egy-két állomás hallatszik". Emlékszem nekem mekkora élmény volt amikor nagyon halkan épp valamit hallottam a fél fejhallgatóban. Ők meg már hozzá szoktak a komoly rádióhoz és persze a Tablethez. A lenti képen a keret antenna a műanyag gyümölcsös ládára készült , a sztereo fejhallgató kicsit nagy ezért egy mosogató szivaccsal támasztottuk alá. Hi.

2018 Szeptember, Bizonyára eljutott hozzád is a hír, a  nagy hír. HA8BE Béla barátunk két társával nagyon szép eredményt értek el a Dél Koreai ARDF világbajnokságon még pedig világbajnoki első helyezést!! Gratulálunk a fiúknak!

2018 Nyár  Augusztus Bizony nem csak, hogy Nyár de már a vége felé járunk . Nekünk vésztői rádiósoknak ilyenkor jön el az ideje a Mágor pusztai Sárréti kitelepülésnek. Több mint 25 éve Augusztusonként kitelepülünk Rádióklubunkkal és a Sárréti hívójelünk a HG8SDS, ezzel forgalmazunk. Az első években igen kapós volt ez a hívójel az éterben szinte pile up-ok alakultak ki több ezer összeköttetés jött össze egy-egy kitelepülés alkalmával. Közben eltelt több mint két évtized és mi is lazábban QSO-zgatunk. Jó pár Sárréti diploma is gazdára talált szerte a világon.

Az idei program sorozat gyarapodott  a Csillaghullás Éjszakája programmal, amelyen mi rádióamatőrök is szót kaptunk a Meteor rajok és a rádiózás témában.

csillaghullas-ejszakaja-2018_08_11.jpg

Közben ismerős amatőr társak is szorgoskodtak ugyanis pl. Csaba megépítette a honlapomon is bemutatott egyszerű kapcsolást a 2 Wattos  adót melyet kristály oszcillátor hajt. Csaba, ez igazán jó móka jó kísérlet! Én is olyan jót kísérleteztem ezzel.

 

80m-prototipus.jpg

 

Dezső ez igazán szép munka, szerintem mások is ezen a véleményen vannak akik itt látják ezt a kis vevőt.

2018 Április Mostanában alig rádióztam , néhány QSO 80m-en a  cimborákkal és néhány 40m-en éjjeli szolid DX keresgélésként.

Viszont Viktor koma YU7NIM nem tétlenkedett hanem kisrádió építésbe kezdett amely lépéseit megosztotta velem így figyelemmel tudtam kísérni tanulságos kísérleteit. Sok-sok órát és napot töltött azzal, hogy miként lehet elérni, hogy  egy  házi készítésű analóg VFO elfogadhatóan stabilan működjön.

2018 Január  Hoppá !  Mire észre vettük megint elszaladt egy év. A honlapomra alig szántam időt az egész éves ház nézegetés és a Pesti QTH eladásával és ezek ügyintézésével és persze a munkahelyi elfoglaltsággal teljesen elment az idő. Sokan mondták, hogy milyen nehéz lesz a költözéssel lebonyolítani ezt az egészet. Nem volt ebben semmi nehéz csak szép sorban el kellett intézni mindent,  ezt köszönhetem a segítőkész barátaimnak is.

2017 December Az új QTH beköltözésével egy időben elkezdtük festeni a helyiségeket amiben a gyerekek is kivették a részüket.A lenti képen a rádiós szoba festése közben.

VEVŐ ANTENNÁK:

Kertvárosba költöztünk , gondoltam milyen csendes lesz a vétel, hát nem így van! Sima  félhullámú dipóllal folyamatos S6-S7 a sistergés. Még szerencse, hogy a tengerszint  felett 290 méter magasan vagyunk így füllel hallhatóan jól jönnek az állomások sőt a DX-ek is jó terjedés esetén.

Kénytelen voltam kísérletezgetni így megépítettem először egy EWE antennát amely már nagyság renddel jobb volt zaj szempontjából a dipóltól.

Ezután felálítottam a K9AY antennát egy 10m-es spiccbotra az itt nem hozott többet az EWE-től. később egy SHORT BEVERAGE lett az alany kb. 155 méteres hosszal 3/4-ed részen U-alakban kialakítva a portán. Na ez igen! 80 de főleg 160 méteren igen nagyot szól kis zaj mellett.  A maga egyszerűsége miatt nagyon érdemes megépíteni. Részleteket később írok.  

20180102_125952.jpg

A peca boton a  K9AY  bár alig látszik

2017 November   Egész évben erre az időpontra készültünk kis családommal a QTH váltásra. Budapestről kiköltöztünk Gödöllőre egy szép kis kertes házba ahol lesz hely szaladgálásra a gyerekeknek , és nekem is antennázásra. a portával "örököltünk" egy jó kis talicskát amit Gáborkával birtokba is vettünk.

2017 Október   Egy szép hírem van számodra!  HA8BE Béla koma már gyermek korában Róka vevőt vett a kezébe, ez lehetett úgy 50 esztendeje .Az akkori rádiós szakkör  Rádió irány mérő szakosztály vezetőjének köszönhetően igen meg is tetszett Bélának a rádió irány mérés a "Róka vadászat".  Ennek alkalmából Béla megszervezett egy úgy mond jubileumi kötetlen Róka vadász összejövetelt Póstelken most hétvégén Október 14-én Szombaton . Ha van ambíciód vagy lehetőséged gyertek el családostól!

 

A fenti képen a kis csapat a lentin pedig HA8AW Józsinak milyen jól áll a kezében a kis róka vevő.

postelek-055.jpg

2017  Szeptember: Végre valaki alkot is valamit!! Dezső barátunk megépített egy nagyon "iparos" kivitelű gondosan elkészített RH.  GDO-t. Csak gratulálni tudok hozzá. A kapcsolás valamelyik RT-ben volt leközölve és nagyon jól működik a kis műszer.

 

gdo-elol-2..jpgIlyen szép elől nézetben, profi mechanika!

 

2017 Augusztus: Az Augusztus 20-ára eső héten ismét immár 25-ik éve kitelepültünk a Mágori jól megszokott dombra a Vésztő-Mágori Történelmi emlékhelyre a Sárréti napok alkalmából. Mivel a 25-ik alkalommal valósítottuk meg klubunk kitelepülését Mágorra így évfordulós HG25SD hívójelet kérelmeztük meg. A suffix SD a Sárrét Days /sárréti napok/ -ból adódott. A dombtetőn felállított sátrunkban napközben kb. 38-40 'C volt a forróság így gyakran leballagtunk a fűzfák hűs árnyékába sziesztázni. Dávid cimboránk beüzemelte a két IP kameránkat amin az érdeklődők figyelemmelkísérhették, hogy nem történik semmi a nagy melegben. Az alábbi  képen azért aktívak voltunk. Hotel India :-)

2017 Június:  Aktivizáltunk a HA7MALOM alkalmi hívójellel. HA7SW Gabi menedzselésében működik a Ráckevei rekonstruált hajó malom . Mint régmúltunk kulturális öröksége ez is érdekes a rádióamatőrök szempontjából is mivel jótéma a rádiózáshoz hasonlóan a HCS Hungarian Castle Series a Magyar várak sorozat,de akár a templomok vagy világító tornyok aktivitása .

Az a kezdeményezés a  Malom aktivitás keretein belül, hogy ha valakinek kedve szottyan a HA7MALOM hívójellel forgalmazni akkor hozza a rádióját , és a telepített antennákkal forgalmazhat persze érvényes engedély birtokában. 

20170701_160714.jpg

 

20170701_173200.jpg

2017 Április: ( nem győzöm írni a hónapokat olyan gyorsan szalad ez az év is ) Március végén és Áprilisban amikor tehettem haza utaztam kis családommal Vésztőre és szabad időm és pihenés lévén mi mást mint antennát szerelgettem. A mostani kísérleteim alanya egy " Short beverage " , egy K9AY vevő antennák és egy Inverted "L" volt 160m-re.

Tapasztalatok: a rövid beveridzs antenna semmivel nem hozott többet vételen  de még tán zajosabb is volt mint a szokásos 11,5m-es EWE.

A K9AY viszont beváltotta a hozzá fűzött reményeket! Provizórikus kivitelezéssel egy pecabotra szerelve elkészült egy délután. Igen zajos környezetben ami nekem nagyon bevált, hogy bizonyos irányokból érkező hegesztés szerű sercegéseket nagymértékben ki lehet nullázni. Lásd pl. a sercegés produkál S9 zaj szignált és "hátat fordítva " leesett a zajszint S1-re és már is szépen hallatszottak a gyenge távoli jelek.

Ne tévesszen meg téged sem az áradozásom erről az antennáról mert ez sem csoda antenna! Ezen sem dübörögnek a DX-ek viszont irányukba kapcsolva tisztán lehet venni. A kis zajszintje mellett még óriási lehetőség rejlik benne azok számára akik csupán egy zsebkendőnyi portán tudnak antennázni ugyanis egy 4,5méteres sugarú kör területen elfér a K9AY !

20170414_184527.jpg

A fenti képen a K9AY vevő antenna egy 8m magas spicc boton

A két hurokbecsatlakozása a relés dobozba. Fontos kellék volt az öreg fa sámli , hogy ne a földön legyen a doboz ( nem kellett annyira lehajolni )

2017 Március:  Március 11-én szerencsém volt részt venni a Debreceni QRP találkozón ahol nagyon jókat beszélgettünk kis börze is kerekedett, tapasztalatokat gyűjtöttünk , sőt bemutattuk utóbbi konstrukcióinkat. HA7NB Jani QRP rigekből igazi kiállítást rögtönzött.

 

2017 Február Még Januárban kísérleteztem egy olyan jót, hogy meg kell osszam veled! A kísérlet tárgya egy pici helyigényű vevő antenna az aktív loop volt. Csupán 1 méter átmérőjű kör kivitelű hurkot készítettem (lehetett volna sima négyszög keret is )hozzá a kis 2 tranzisztoros differenciál erősítőt a széles sávú trafós kimenettel és csodák csodájára igen szépen szólt már a lakásban is. Nem is akármilyen volt vele a vétel 1,8 MHz-től mondhatom 2 m-ig vesz. Az öntartó kivitel miatt egy 12mm-es pneumatika csőbe húztam be a 6mm2-es zöld-sárga réz huzalt. Nem bírtam a kíváncsiságommal éjjel 1/2 12-kor kimentem a kertbe és akkuról üzemelve nyakamban az FT-817 rádióval szórakoztam egy órahosszat 1,8 Megán is dübörögtek az állomások természetesen 3,5-ön és 7-en is sőt 7Mega távírón szép tisztán vettem a VK3-as állomást. Tehát megéri megépíteni ha nincs hely nagyobb antenna részére.

 

loop-radioval.jpg

Itt lent pedig a rajza remélem látszik valamennyire!

loop-schematic.gif

Közben Laci barátunktól kaptam képet egy a lenti linkekben is szereplő QRP SWR mérőről, ő is sikeresen megépítette .

 

2017 Január  Kívánok Békés Boldog Új Esztendőt  nektek rádiós cimboráimnak és kedves családotoknak!

Még Ünnepek alatt meglátogattam HA8BE  Béla barátomat Sarkadon a kis konstrüktőr QTH-ján. Egy régebben megbeszélt QRX-volt és most sikerült jókat beszélgetni a QRP , és a Rókavadászat témájában. Tudnunk kell Béláról, hogy amellett, hogy nagyon lelkes Rádióamatőr aki megépít akár egy 28m magas vertikál antennát DX-re, de az Erdélyi hegytetőkön pecabotra telepített dipóllal is fantasztikus SOTA QSO-kat létesít. Ezek mellett a RIM az-az Rádió Irány mérésben ( rókavadászatban )is aktívan részt vesz sportolóként. Kimagasló eredményeket tud felmutatni nemzetközi szinten is.

20161229_144406-1-.jpg

Na de Béla koma mesélte ám a szebbnél szebb élményeit miközben kinyitotta a kis varázslatos kofferét amiben ott lapultak a Róka vevők melyeket ő épített az elmúlt 1-2 évben. Még a tavaszon a csorvási találkozón beszélgettünk erről, hogy jó lenne együtt működni eme kis okos vevők építésében. Ezt most meg is valósítjuk! De mi is ezzel a célunk?? Az, hogy készítsünk egy olyan egyszerűen után építhető Róka vevőt, amelyet bárki  meg tud építeni, és nagyon jól veszi is a mini adók jeleit amivel a fiatal Rádió iránymérőknek már a kezdeteken siker élményük lesz.

20161229_145150.jpg

A fenti képen a kis 80m-es vevő Béla által készített prototípusa látható. Ebből úgy látom érdemes lesz egy komplett bejegyzést létrehozni mint pár éve a 80m-es gyakorló vevőről is . Ezen kívül még jó szolgálatot tehet egy ilyen érzékeny kis vevő pl. Rádió zavarokat bemérni ( melyik szomszéd akkus bicaj töltője recseg a sávokban ?)  Vagy olyan rádiózás iránt érdeklődő egyénnek akinek nincs módja egy dipól antennát kihúzni ezzel a vétel megoldható lesz csak terjedés és tiszta vétel legyen! Így már el is kezdtem az építgetést és terveztem nyákot, aminek a tervét szívesen megosztom veled is!

20170105_133326.jpg

Ezen kívül nagyon tetszett Béla egyik ujjgyakorlat képen épített kis  adóvevője.

20161229_152325.jpg

2016 December    Mini adó a porondon! Ez a hónap is gyorsan elröppenni látszik de , hogy legyen rádiós eredményünk is valamelyik este csupán passzióból el kezdtem CQ-kat adni 80m távíró részen de csupán 500 milliwatt teljesítménnyel. A harmadik hívás után jelentkezett alig hallhatóan de aránylag tisztán egy QRPP állomás az LZ2OQV/1/QRP George és adta, hogy ő 599-el vesz, én őt olyan 439-el és QSB-vel vettem . De a meglepetés az volt, hogy ő 20 milliwattal forgalmazott egy saját építésű kis adóvevővel és egy Longwire antennával. Innen jött az ötletem, hogy menjünk csak vissza a nagy kályhához! Mint a tánc iskolában, és építsünk csak egy mini pár milliwattos adót és nézzük mit tudunk vele elérni!  Ma ezzel panel szinten el is készültem egy XO vagyis szimpla kristály Oszcillátorról van szó. Leadtam vele pár CQ-t a hívójelemmel 3508 KHz-n . Megnézve az Reverse beacon network spotját ámulattal vettem tudomásul, hogy a HA6PX szkimmerén kívül egy Olasz szkimmer IK3STG is jól vette jeleimet. Bevallom neked, hogy én olyan jót szórakoztam ezzel a kis gyakorló adóval! Jobban szinte mint ha valami nagy bonyolult transceivert építettem volna. Célom ezzel néhány QSO létesítése téli estéken. A kis csodát lásd a lenti képeken!

 

mini-ado.jpg

 

 

itt már üzem közben a jó öreg Signal Electric Co. gyártmányú billentyűvel. készítek majd rajzot is róla hát ha te is kipróbálod!

reverse-bescon.jpg

2016 November Nos lezajlott a HA-QRP aktivitás szerencsére részt tudtam venni néhány QSO erejéig. Nem is akárhogyan, az 1 Wattos QSK kis adóvevőmmel. / a tepsi rádióval /

20161102_071926.jpg

......

 

 

A Kezdő Rádióamatőr tápegysége

2016.11.16

Ki ne szeretne készíteni egy praktikus  de egyszerű kis tápegységet kezdeti rádióamatőr kísérleteihez? Jó barkácsolást az alábbi egyszerű megoldáshoz! De egy  FONTOS tanács. A 230 V-os hálózati transzformátor bekötését csak hozzá értő segítséggel készítsétek el! ! !

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: QRP projects | Hozzászólások: 0

Delta-loop 40m-re I.

2016.01.10

Miért éppen Delta-loop ?

Egy sima Delta hurok antenna telepítését talán a  zárt hurkokra jellemző csendesebb így tisztább vételi tulajdonság indokolja egy dipólhoz képest. Hogy DX-elésre alkalmasabb-e mint egy dipól nem tudom. Az biztos, hogy megfelelő magasságban, tereptárgyaktól eltávolítva  telepítve QRP-vel is jópár DX-et sikerült elérnem vele.

 

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Antenna

Z-Match kísérlet

2012.04.09

Sok amatőr rádiós szereti kipróbálni a múltbéli technikákat, sőt van olyan , amikor a hadi technikában alkalmazott és jól bevált módszereket mi is hasznosíthatjuk nem is akár hogyan. Régi készülékek leírásaiban fel lelhetőek ezek az akkurátusan megtervezett eszközök. Régen nem volt ekkora rohanás és spórolás,  igen jó konstrüktőr és mérnök gárda állt az ipar és a hadsereg rendelkezésére. Tehát így került az asztalra a Z-Match kísérlet.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: QRP projects | Hozzászólások: 0

Egyszerű Gyakorló Vevő 80m-re

2012.01.27

Itt egy igen egyszerűen Nyák maratás nélkül is össze állítható kis vevő készüléket építhetsz, akár apró modulokból is összeállíthatod  a lentebb leírtak alapjánEz a szokványos kapcsolás jó kihívás is egyben kezdő QRP építőknek, de gyakorlottaknak is sok élményt nyújt amikor megszólal , megépíteni és megfigyelni vele a 80m-es amatőr sávot. Fogj hozzá bátran, ne gondolkodj rajta hanem csináld!

 

Szimmetrikusan táplált félhullámú Dipól

2011.10.04

Régóta foglalkoztat a tyúklétrás vagy szalagkábeles táplálású dipólus alkalmazása és annak hangolása szimmetrikus kimenetű antenna hangolóval, illesztővel. Most ezt kipróbáltam és talán a vártnál is jobb eredménnyel.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Antenna | Hozzászólások: 2

Egyszerű Tápegység

2011.05.06

Nem hiányozhat egy Rádióamatőr, de egy hobbi elektronikus asztaláról egy tápegység, mely segítségével próbálgathatja épített vagy javítandó eszközeit. Az alábbiakban egy ilyen készüléket mutatok be.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Nyitóoldal | Hozzászólások: 0

Végén táplált "dipol"

2011.04.20

Mivel mostanában sokszor felmerült az éterben kérdésként a végén táplált antenna mikéntje itt pár mondattal és képpel körvonalazom a nálam jól működő variációját ennek a közismert antennának.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Antenna | Hozzászólások: 5

Mégegy antenna mérő műszer

2011.03.17

Mivel ez egy varázsszó, hogy antenna analizátor így engem is mindig foglalkoztatott. Amikor az MFJ-259 kapcsolási rajza a kezembe akadt akkoriban olvastam egy univerzálisnak említett oszcillátorról is, ami alapvetően megegyezett eme műszer oszcillátorával. Próba képpen meg is építettem ami szépen működött .

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: QRP projects | Hozzászólások: 21

SWR mérők QRPP módban is

2011.02.13

Az antennánk rezonanciája az első fontos szempont , valamint a lesugárzása, és aztán az Impedancia helyesen való illesztettség Ezek összefüggését nem taglalom mert minden valamire való irodalom leközölte már oda-vissza, Mi meg értelmezzük , ahogy akarjuk... de tény, hogy érdemes szem előtt tartanunk az SWR-t (álló hullám arány-t) Erre a feladatra alkalmas kis eszközöket mutatok itt be a teljesség igénye nélkül.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: QRP projects | Hozzászólások: 8

L-C mérő PIC-cel

2010.12.12

A korábban említett PIC-es L-C mérőt mutatom itt be, mely közkézen forog, legalább is az interneten több helyen le van közölve. A konstrukció tudomásom szerint VK3BHR műve. A működtető programot is szabadon felhasználhatjuk.  A PIC feltöltőnek már is hasznát vehetjük amit a múltkor építettünk.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: PIC Projects | Hozzászólások: 0